Hűsölni kell!
Minden kutyánk nehezen viseli a nyári hőséget, bár Alma szertelensége ebben az esetben is túl tesz a többieken. A friss ivóvizüket arra használja, hogy mancsát hűtse benne, illetve magára locsolja, amitől folyamatosan csapzott a szőre, nem beszélve arról, hogy nem marad ivóvizük. A gondtalan kölyökkor csak akkor okoz fejtörést nekünk, amikor kiállításra vinnénk Almát.
Az érzés ahhoz hasonlít, amikor az egész család hivatalos egy esküvőre és nagyon szeretnénk elkerülni, hogy az induláskor a gyerek megjelenjen egy csokifolttal a frissen vasalt, fehér ruháján. Alma ráadásul az a kölyök, aki erre még büszke is lenne. Jobb nem jutott az eszünkbe, maradt a 24 órás felügyelet, miután alaposan megfürdettük őt a kiállítási hétvégék előtt.
Az utolsó két verseny, Sárváron és Agárdon már egyre könnyebb volt Alma számára, a kezdeti bizonytalanságnak a ringben már nyoma sincs, bár még egy kicsit tartózkodó a bírókkal szemben. Alma számára lassan lezárul a kölyök korszak a kiállítások tekintetében, ősszel már fiatal osztályban indulhat. Az utolsó kiállítási napon délután persze mindig folytatódik a fürdőzés, és a szépen fésült szőr pillanatok alatt tűnik el. Neki persze kevésbé fontos, de munkájával kétszeres Kölyök Bajnok lett az elmúlt hetekben.